1. A tallósi vízimalom és Fejes fűzfák

A tallósi vízimalom

A délnyugat-szlovákiai Tallós községben található cölöpös vízimalom egyike azon kevés alsó meghajtású vízimalmoknak Szlovákiában, amely eredeti állapotában maradt meg. Napjainkban a népi molnármesterség jelképévé vált Dél- Szlovákiában.

kolovy mlyn
A tallósi vízimalom

A malom Tallós községtől mintegy 2 km-re nyugatra található a Kis-Duna holtágánál. 1893-ban Maticza János molnár építette. A malom utolsó jelentős javítására és korszerűsítésére 1940-ben került sor. A malomban egészen 1960-ig őröltek. 1982-ben a malmot a galántai Honismereti Múzeum felújítatta. A malom zsindelytetős épülete és a lapátos hajtókerék, amely a föld alatti vizek miatt épült, akácfából készült, pilléreken nyugszik, s máig működik. A beltérben molnárok által használt szerszámok, felszerelések tekinthetők meg. A partról korláttal ellátott kis hídról közelíthető meg.

Fejes fűzfák

A Kis-Duna partjain nő az ún. fejes fűzfa. A megnevezés a törzs formájából származik, amely a felső részen szétágazódik és számos ág nő ki belőle. Ez a „fejforma“ a hosszú éveken át tartó koronametszésnek köszönhető. A fehér fűz, valamint a kosárfűz a legalkalmasabbak erre a célra. A múltban ezeket a levágott ágakat nemcsak házépítésre, de fonott kosarak és egyéb tárgyak készítésére is használták.

A fejes fűzfák a kultúrtáj jelentős elemei. Koronájukban és üregeiben gyakran fészkelnek különféle madárfajok, illetve több rovar szaporodási helye is itt található. Az évek során a koronában felgyülemlett porban sokrétű növényzet talált otthonra. A környék fűzfáin továbbá megfigyelhetők gyógynövényfajok és cserjék, mint például a fekete bodza.

hlavové vrby 1
Fejes fűzfák
hlavové vŕby
Fejes fűzfák